Nemcsak a szerelmeseké február 14-ke, hanem az epilepsziások világnapja is.

Épp a tévét néztem, mikor elhangzott ez a mondat egy műsorban.



Ekkor jutott eszembe, hogy ismerek egy srácot, aki ebben a betegségben szenved.

Egyik társkereső oldalon ismertem meg még szilveszter estéjén.

Bár nem tartom vele a kapcsolatot, most mégis eszembe jutott ennek a közelgő eseménynek a kapcsán.

Megkérdezte tőlem szeretek-e bulizni, ő szomorú smilevel tudatta velem, hogy ő nem teheti meg, mert epilepsziás. Több rohama is volt már az évek során, mely során görcsöt kapott vagy elájult.

A diszkófény meg köztudomású, hogy elő tudja hozni a rohamokat, így nem járhat szórakozni.

Így bulik helyett, a neten ismerkedik.

István

3 éve nincs párom, volt egy párom akivel 7 évig voltam együtt.

Ő elfogadott, aztán később szakított velem, mert állítólag én gyerekes vagyok.

Lényegében annyi hogy kevés olyan pár van akinél elfogadják a betegséget. pl ha a fiú beteg a lány meg egészséges.a legtöbb egészséges lány kerüli az olyanokat mint én.

Az egészséges lányok csak egészséges pasikkal járnak, sajna ez így van.

Pl ha itt a társkeresőoldalon megmondom milyen vagyok egyből azt mondják hogy bocs nem tetszel stb., mintha leprás lennék vagy parazita, úgy bánnak velem.

Ez kíváncsivá tett vajon másoknak is ilyen nehéz párt találnia epilepsziásan.

Így beregisztráltam egy epilepsziával foglalkozó csoportba, hogy megismerjem még jobban ezt a témát.

A csoportban leírtam, hogy párkapcsolati szempontból szeretnék írni az epilepsziásokról, ekkor egy lány rám írt, hogy neki semmi problémát nem okoz a szerelemben és kifejtette gondolatait.



Kitti

Én a barátommal először honfoglalón beszéltem, néha mikor felmentünk beszéltünk.

Aztán skypeon felvettük egymást, ott is beszélgettünk. de csak mint haverok

De utána nem beszéltünk egy ideig, majd miután megtudtam hogy felvettek szegedre írtam neki mivel ugye ő ott lakik.

Ettől kezdve beszéltünk minden nap. Elkérte a szóbeli érettségi tételeimet, mert ő akkor érettségizett,

azután még egyszer elhivott hogy találkozzunk, majd hetente találkoztunk, minden nap beszéltünk skypeon.

Megkért hogy legyek a párja a szalagavatóján és volt hogy sütött nekem palacsintát,

bemutatott a barátjának, elmentünk moziba is, körbevitt a városon.

Egyszer csak bevallotta hogy megszeretett, utána még kb egy hónapig csak barátok voltunk,

de csak összejöttunk az egyik tancpróba után, december 19-én.

Utána két hétre haza kellett jönnöm, úgyhogy jól indult a kapcsolat.

Nem sokkal utána el is mondtam neki ezt a betegséget, mondom minél hamarabb annál jobb,

de meglepően jól reagált, mondjuk nem is tudta milyen betegség ez.

De azt mondta köszöni hogy elmondtam mert ez azt jelenti számára hogy tényleg teljes mértékben megbízok benne, úgyhogy azóta vigyáz rám

Amikor nálunk volt egy alkalommal megkérdezte szüleimet hogy ilyenkor mit kell csinálni,

de mikor én segítettem egy fiúnak a vasútállomáson mert rosszul lett akkor ő is ledermedt mert ugye ilyet még nem látott.

Ezután rám írt Niki, hogy  neki van egy sikertörténete, ami még egészségeseknél is ritka:


Niki
Nem tudom, hogy más hogy van vele, nekem nehezemre esett ismerkedni a suliban. csak a tanulással foglalkoztam, azt akartam, hogy minél inkább észrevétlen maradjak mások számára.
Mert évekig csúfoltak a kinézetem miatt, vagy pl. akkor is mikor rohamom volt.

Aztán érettségi után kezdtem magam magányosnak érezni. Női újságokat vásároltam amikben mindig volt hirdetés...
Az egyikben találtam is egy srácot, írtam is neki levelet, jóban lettünk, a barátság azóta is tart, néha találkozunk is, s mivel ő nagy levelezős volt, megadta jó pár társa címét, szóval segített társakat találnom.
A Nők lapjába meg én adtam fel hirdetést jó pár hapsi írt, leveleztem velük, de felejtős...

A másik újságban találtam egy fiút, habár nem tetszett, belementem. Ő olyan anyuka kedvence típus volt, de másfél év után már magamat is utáltam, hogy egyáltalán közel engedtem magamhoz.
Levélben szakítottam vele, és lenn az udvaron apámmal és fogadott testvéremmel elégettük az összes cuccot, amit tőle kaptam...

Aztán jött pár depis hónap, mert akit szerettem volna, az csak barát akart maradni, én meg jól elhajtottam melegebb éghajlatra..Még pszichiáterhez is jartam, de aztán úgy gondoltam ebből magamnak kell kimasznom..


Mar 21 voltam, mikor egyik csatornának láttam az smschat reklamjat. Egyszerű volt, csak meg kellett nyitni a teletextet a tévén, és beküldeni sms-ben egy bemutatkozó szöveget.

Pár perc múlva már jött is egy- két sms. Én egy bizonyos amper nevezetű sráccal kezdtem el smsezni, tetszett, hogy magas, zöldes szemű, és szőke hajú:) Mindig is a szőke hercegre vártam:) .


Aztán címet cseréltük és elkezdődött egy két évig tartó levelezés. Az első smstől szamítva 2 hónap múlva lejött vonattal és nálunk töltötte a hétvégét. Mi már a levelek alapján megszerettük egymást, a találkozás már csak hab volt a tortán.
Aztán a második alkalommal feküdtünk le egymassal, nekem ő volt az első...

És 2004-ig minden második hétvégén vagy hetente lejött vonattal, és is mentem volna hozzajuk, de anyós szemében betolakodó voltam, meg se akart ismerni.


Anyamék szerencsére mindenben támogattak. Segítségükkel, anyósék tudta nélkül tudtunk lakást venni, fél év volt, míg felújítottuk, aztan költözött Siófokra a párom, hogy elkészültünk.


És azóta is együtt vagyunk, van egy 10 éves nagyfiúnk, aki hál istennek egêszséges, és egy cicánk. Szerencsére úgy hozta a sors, hogy két éve együtt dolgozunk, így mindig együtt lehetünk a férjemmel.

Mindig is erre vágytunk, hogy soha ne kelljen elszakadnunk egymástól, együtt sokkal jobb.


Szomorúan tapasztalom azt, hogy nagyon kevés az olyan ember, aki megtalalja a nagy őt. Marpedig ismerőseim nagyrésze egészséges ember, nekik több lehetőségük van az ismerkedésre. És mégis annyi szingli pasi van.... Nem tudom, hogy te hogy látod. Szerintem senkinek se könnyű az ismerkedés manapság.



A férje is hozzászólt : Egyáltalán nem könnyebb- vagy nehezebb az episeknek, mint az egészségeseknek, csak egy olyan pár kell, aki nem rémül meg az epilepsziától :) .