Szerelmes voltam, de nagyon, de a távolság hatalmas volt.
Csak havonta egyszer tudtam Gézával találkozni, az ő kis falujában, Csendesréten.
Szerette a macskákat, ahogy én is, így mikor utolsó levelét megkaptam, melyben a távolság miatt szakít velem, fájdalmamban macskává változtam és útnak indultam hozzá.
Macskaként bár gyorsabban mozogtam, de stoppolni nem tudtam. Ki kell eszelnem valamit, mert így az én kis városomat se fogom tudni elhagyni...
Amíg ez járt a fejemben, eszembe jutott göndör barna haja, szép zöld szeme, barátságos mosolya és az, hogyan is ismerkedtünk meg.
Egy fesztiválon voltam, mikor wc-re rohantam és egy fiatal férfiba ütköztem. Elnézést kértem és rá mosolyogtam.
Ő visszamosolygott, de én mentem tovább a dolgomra, már nagyon kellett... Másnap újra összeütköztünk, ezúttal ő ütközött belém.
Újabb mosolygás. És beszélgetni kezdtünk. Hideg van, de nem fázok, a nagy szőreim megvédenek és tavasz van amúgy is, egy macskának ennyit ki kell bírni.
Na de merre, hogyan jutok el. Aztán eszembe jutott valami: a busz.
Felugrok egy buszra, ami fél óra múlva indul.
Sikerült. Szerencsére kevesen utaztak, így el tudtam bújni. De vajon meddig és mi lesz, ha észrevesznek?
Talán négy megállót mehettünk, mikor valaki észrevett és szólt a sofőrnek. Kiraktak, az utcára...
Sötét volt, nem tudtam hol vagyok, csak azt tudtam, meg kell találnom. Mennem kell, ugyanakkor magamra is vigyáznom kell, vagy ép bőrrel nem úszom meg...
Teherautók suhantak el mellettem, felnyávogtam. Erdőt láttam és egy nő stoppolt. Oda mentem hozzá, nyávogtam, hátha megsajnál és elvisz...
Közelebb mentem hozzá és teljes tüdőből nyávogtam, majd sündörögtem. Szerencsém volt, nem rúgott belém, nem dobált meg, mint egy korábbi ember az úton. Valami idióta megdobott egy sörös flakonnal.
Ez a nő kedves volt, megsimogatott és kérdezte:
- Te is észak felé tartasz?
- Miáú – mondtam neki.
A lány Géza testvérére emlékeztetett, aki egy kedves, cserfes teremtmény. Hiányzik ő is, meg Géza is... Az a levél, nem lehet igaz... Hiszen egész családja, sőt Géza is szeretett, sőt szeret, imád...
Nem volt tovább idő gondolkozni, mert egy autó megállt.
A sorozatgyilkos és az első csók
Már egy órája úton, mikor észrevettem, hogy néha a lányra pillant kéjesen Tibi, aki vezet.
Egyszer csak arról kezdte Katát, a stoppoló lányt kérdezni, hogy volt -e már fiúval.
A lány elpirult és nem válaszolt. Simogatta Kata a buksimat közben az ölében.
Talán 16 lehet a lány. Tibi meg vagy 30.
Tovább faggatta a lányt:
-
Na és csókolóztál már? - kérdezte.
Én még egyre idegesebben sziszegtem.
Eszembe jutott, hogy mennyire sok a rossz ember, akik kihasználják a gyanútlan fiatal lányokat. Éppen kávét ittam, mikor a rádióban egy fiatal lány megerőszakolt hulláját találták meg.
Azért emlékszem ilyen élesen a hírre, mert aznapra volt megbeszélve az első igazi randevúnk Gézával, erre a rádióban erről beszéltek, hogy több lányt is megerőszakoltak az elmúlt évben és egy se élte túl.
El se akartam menni a randira, annyira beparáztam. Jó, nem gondoltam, hogy sorozatgyilkos, de valahogy mégis féltem.
Erőt vettem végül és elmentem a randira.
20 évesen már nem szabadna mindentől félnem...
A randi jól alakult és bár én várni akartam, de a vonzalom nagyobb volt és a randi végén elcsattant az első csók, melyre mindig emlékezni fogok.
Csakhogy míg ez járt a fejemben, láttam, hogy Tibi taperolni kezdi Katát, gyorsan ráugrottam és szétkarmoltam az arcát.
Ekkor fékcsikorgás és kirakott mindkettőnket, szájából szitkok kíséretében.
Nem tudom ő volt- e a sorozatgyilkos, de ma egy lánnyal kevesebb az áldozat.
Éhes macska nem válogat?
Sétálni kezdtünk, már nagyon sötét volt. A lány sírva szorított magához:
- Tudod cica, ennél van rosszabb is...
Ha idegenek bántanak, az kevésbé fáj, mintha egy családtagod...
Sajnáltam, de nem tudtam segíteni...
Egyfolytában az járt a fejemben, vajon mi történhetett ezzel a lánnyal...
Most egymásra vagyunk utalva, de éreztem, hogy ő is vigyázni akar rám, ahogy én rá.
Tudtam, ez egy szövetség kezdete. Addig mentünk, míg egy buszváróhoz nem értünk. Ott leültünk és a holdat néztem, de aztán megkorgott a gyomrom... Hiába minden, erre egy árva egér sincs...
Ez a gondolat kicsit megrázott. Enni fogok egeret? Húst? De hát a húsevés gyilkosság... Egy ártatlan kis egeret?
De a gyomrom hadakozott az elmémmel.
És a kis útitársam valószínűleg ezt észre vehette.
És azt mondta: - Én is kezdek éhes lenni. Megnézem a táskámat, hátha lelek valamit.
Mázli! Találtam egy túró rudit. Te cica, tudom, inkább egeret ennél, de mit szólnál egy túró rudi feléhez.
Annyira boldog voltam.
Ekkor már biztos voltam benne, ez nem szövetség, ez egy barátság kezdete. És ma sem leszek gyilkos.
És megígérem, macskalétem alatt se eszek húst, már ha tehetem...
Egyrészt szeretem, védem az állatokat, másrészt olvastam, hogy sok betegség okozója a mértéktelen húsevés. Régen ettem húst, tudatlan és nemtörődöm voltam, de sok mindenre rájöttem, amikor kb. 10 évvel ezelőtt megismertem Katát. Ez a lány is állatszerető volt, mint a mostani csavargó útitársam.
Katát a zeneiskolában ismertem meg, egy szolfézs csoportba jártunk.
És csak mesélt és mesélt. Főleg a macskáiról, az állatvédelemről.
Biztos mindenki életében van ilyen személy, aki felnyitja a szemét és ez volt nekem Kata.
Talán ezért is annyira szimpatikus ez a lány, mert egy igazi állatbarát.
Felszálltunk egy buszra. Néztem kifelé és nekem az a nyár jutott eszembe, mikor elment az eszem.
Miért fontos ez a fiú ennyire számomra? Talán azért, mert ő a minden számomra.
Csak ő tudja a családomon kívül, mi történt és teljesen elfogadta a sötét múltamat...
Megjártam az elmegyógyintézetet...
Megismerkedésünkkor már jól voltam.
De ő elfogadott így, sőt szeret.
Mi van, ha ezt, hogy macska lettem csak képzelem? Nem hiszem...
Ebben a pillanatban megérkeztünk egy településre és leszálltunk.
Már kiskoromban volt macskám.
A legkedvesebb cicámat úgy hívták, Tigris, amit anyutól kaptam. Nagyon aranyos, barátságos cica volt. Ha szomorú voltam, mindig mellém bújt és dorombolt, de most én vagyok a cica és Kata a szomorú lány.
Teste meleg volt, parfümje kicsit édeskés, vaníliás. Jól esett hozzá bújnom, erről az illatról édesanyám vaníliás kalácsa jutott eszembe.
Szerettem a házi vaníliás kalácsot, amit készített nekem hétvégéken.
Ő volt, aki Gézával való kapcsolatomat mindig támogatta.
Anyám mindig vigyázott rám. Sajnos már rég nincs köztünk, pedig rossz időkben is volt valami hasznos tanácsa.
Úgy éreztem, segítenem kell Katán, de csak dorombolni tudtam.
Legbelül még kisfiú volt és a nőkben az édesanyja szeretetét kereste... De mikor szeretet kapott, úgy érezte ezt ő nem érdemli meg és szerintem velem is ezért szakíthatott.
Sajnos hiába nősült újra, az apja, a mostohája nem tudta soha pótolni elhunyt édesanyját.
És bennem is őt kereshette. Tudom, nem pótolhatja senki az anyját, de nem hagyom, hogy eldobja a szerelmünket. Én megtöröm ezt a rémes ördögi kört és újra egy pár, egy család leszünk.
Már nem sokára ott is leszek.
És minden jó lesz!
De mire tovább gondolhattam volna, úgy éreztem, kupán csaptak.
- Rémes dolog történt, már egy új lánnyal jár - mondja a szomszédasszony a fiának a piacon.
Nem akartam elhinni, ilyen nincs, biztos nem róla van szó.
Sietve szedtem négy lábamat és megláttam egy ismerős lányt, az egykori útitársamat, Katát a kertjében...
Mi történik itt? Nem értem...
És minden elhomályosult.
Az utazást egy szerelem miatt kezdtem el, legalábbis azt hittem.
De rengeteg dolgot tanultam, láttam az emberekről és főképpen magamról.
Mennyire vágyok a szerelemre, de leginkább a szeretetre.
Hogy végre annak fogadjon el valaki, aki vagyok.
És bár macska voltam, de mégis szeretet kaptam. Talán ezért szakad meg a szívem, mert nem csak a szerelmem csalt meg, hanem a gazdám is, az útitársam is elhagyott.
Emlékszem, az úton sok kalandban volt részünk. De akkor miért?
Nem vagyok pszichológus, csak egy macska, akarom mondani egy lány, de annyit tudok: feladni az emberi életet egy férfiért se szabad, és bánatból cselekedni nagyon nem jó.
Most, hogy újra ember lettem: most mi lesz? Nem tudtam.
De egyet tudok, magamat is szeretnem kell, mert más nem fog, legalábbis addig nem, míg nem szeretem úgy magamat, hogy ne érdekeljen ki fog még szeretni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
