Volt egyszer egy kislány, nagyon várta a karácsonyt. Ezúttal, nem szánkót, vagy más játékot kért édesanyától, hanem csak annyit, hogy találkozzon a soha nem látott édesapjával, akiről semmit sem tudott. Az édesanyja fájó szívvel hallgatta a kérést, mert tudta, hogy ez soha nem fog teljesülni, de nagyon is tudta hol van, nem is olyan messze tőlük. Csak hát… 

Míg ezen gondolkozott. A kislányára nézett, aki az ablakot bámulta és várta a csodát. Hogy is mondhatta volna el, hogy az apja börtönben ül, és ez a hely nem kislányoknak való. De igazság az volt, hogy egy ideje, maga az édesanya se tudta, mi van a férfival, akiért addig odáig volt, hogy él e még a börtönben. Bűntudat is gyötörte, hogy cserben hagyta a férfit, de nem tudta megbocsátani neki, hogy bankot rabolt, pedig tudta hogy miatta tette… A ház amelyben éltek, azt akarta megmenteni a férfi, az adósságokat kifizetni és egy csodás jövőt biztosítani a kislányának és persze a kedvesének, csak ennyit szeretett volna. Teltek a napok, és a kislány egyre inkább kérlelte anyját, és a nő egyre inkább a férfira gondolt, vajon mi lehet vele… 

Egy nap érdeklődött a börtönben és kiderült , pár napja engedték szabadon. A nő ekkor összerezzent, két dologra gondolt, akkor miért nem jött meglátogatni őket, és mi lesz ha mégis eljön… Már csak két nap karácsonyig. És tudja, hogy a férfi meg fog jelenni. Szenteste napján, a kislány nézte az ablakot, és egy férfi tűnt fel a távolból, a férfi egy plüssmackóval és egy rózsával megjelent. 

A kislány kiáltott, anyuuuuu, és a nő ahogy meglátta, kilépett papucsban és a férfi elé futott. Egyszerre mondták ki: Meg tudsz bocsátani és megölelték egymást , a kislány zokogva odafutott és a férfi a nyakába vette. A nő egyet kért soha többé, ne csinálj ekkorra butaságot, ami miatt eltűnsz az életünkből. Soha többé. Mindig veletek leszek mostantól. 

Írta: Mariann lapjai

Boldog karácsonyt!