Dr. Takácsné Baranyai Etelka a BSZC Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója már 26 éve.

Eddigi munkássága sokrétű: 2012. december 31-ig, húsz éven át igazgatója volt az Ady Endre Általános Művelődési Központnak, az akkor még több funkciót ellátó integrált közművelődési intézménynek, amibe beletartozott a Művelődési ház, a Városi Könyvtár, a Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája és Kollégiuma, és 11 évig az Alapfokú Művészeti Iskola is.
A Nádudvari Hírek alapításánál is ott volt, szerkesztőként 1996-2008 között dolgozott a helyi újságnak. 1999-ben kezdeményezte a Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője közhasznú alapítvány létrehozását, melynek alapítványi titkára, majd 2018-tól az elnöke lett. Jövőre 20 éves lesz a Szülőföldünk Alapítvány, már vannak tervei a jubileumi rendezvényre.

A közösségformálás mindig fontos volt a számomra: Nádudvaron úttörőként, máig példaadó tanáraimmal együtt gyerek vezetőként voltam részese a csapatmunkának.

Matematika-kémia szakos tanári diplomával szülővárosomban szerettem volna elhelyezkedni, de tanári állást nem kaptam. 1984-ben megszűntek a járási hivatalok. A helyi tanácsnak a járástól olyan feladatokat kellett átvenni, mint pl. a kultúra, oktatás. Erre a feladatra kért meg a volt iskolaigazgatóm, az akkor tanácselnök-helyettesként dolgozó Korcsmáros Sándor. Időközben a művelődési ház, amely üzemi művelődési házként működött, átkerült a Vörös Csillag Termelőszövetkezettől a város fenntartásához, ezzel egy időben 1992-ben alapították meg a kézműves szakiskolát. Az intézmény így összetett általános művelődési házzá vált. Tanárként kerültem státuszra a szakiskolánál. 1992-ben az akkori művelődési ház igazgatója, Barna Sándorné nyugdíjazását kérte, így már az összetett intézmény vezetői pályázata lett meghirdetve, amit én is megpályáztam, és megkaptam. Igényes kultúrát próbáltam folytatni. Színházi bérletsorozatokat, komolyzenei előadásokat szerveztem és én kezdtem el legelőször a város napot 2003-ban. Ehhez a rendezvényhez kapcsolódott a szüreti felvonulás is, amit az akkori civilszervezetek segítettek. A szakiskola néptáncos tanárai vették elő újra a nádudvari félfordulóst, azóta sokan megtanulták már az általános iskolásoktól a nyugdíjasokig.

2013. január 1-től az állam átvette az iskolák működését, ekkor került ki a művelődési központ kereteiből a szakiskola, melynek igazgatója maradtam.

Az iskolánkban nappali és felnőtt oktatásban: népi kézműves – népi bőrműves, - faműves, - fazekas, - nemezkészítő, - szőnyegszövő, - takács, és kosárfonó szakmák mellett, népi játszóház vezető, és népi játék és kismesterségek oktatója képzést tudunk nyújtani. Napjainkban a felnőttek körében is megnőtt az érdeklődés a különböző szakmák iránt. Jelenleg 100 felnőtt tanítványunk van, még a határon túlról is sokan járnak ide. A pályázatokkal is segítjük az intézmény működését: jelenleg a kézműves műhelyeket szeretnénk fejleszteni. Az idei Határtalanul nyertes pályázattal diákjaink Erdélybe mehettek gyűjtőútra.

Kiállításokon is részt veszünk pl. augusztus 20-ig Budapesten, a Műcsarnokban megrendezett Kéz-Mű-Remek kiállításon, ahol olyan népi kézműves mesterek, művészek mutatkoznak be, akik alkotó munkájukban a népművészeti hagyományt tekintik ihlető forrásnak. 51 alkotó érintett az iskolánkból: diákok, volt diákok, szakoktatók.

Pályám során szép emlékek közé tartozik, a lengyel testvérvárosunk polgármesterének gondolata. Azt mondta, hogy olyan dolgokat lát Nádudvaron, városnapon, amit sehol máshol a globalizáció felé haladó világban.

Büszke vagyok arra, hogy sok fiatal, aki itt tanult, sikeres már a szakmájában; volt tanítványaink közül 26 egykori tanuló a Népművészet Ifjú Mestere címet kapta meg. Célunk, hogy minél több tanítványa legyen az iskolának és az itt megtanult szakmájukban sikeresek legyenek.

Gyakran idézem iskolai ünnepeken Szent Györgyi Albert gondolatait, és magam is e szerint próbálok tanítani és intézményt vezetni: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megismerje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja a munkáját, amelyet az élete során szeretni fog”. Egy, a tantestületünknél alkalmazott mérés szerint a közösség számára serkentő-, vállalatépítő típus vagyok, jó szervező, gyakorlatias gondolkodású, kemény munkához szokott és kötelességtudó. Ezt biztos, hogy a családomtól hozom, hiszen édesapám is mindig a közösség formálója-, valamilyen szinten vezetője volt - a helyi kereskedelemben, sportban. Emlékszem gyerekként kaptam tőle egy Váci Mihály kötetet, még a középiskolába jelentkezés előtt, hogy jól tudjak választani. Ebből maga idézte nekem a következő sorokat, és még egy párszor életem során: „Nem elég a célt látni, járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! – Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer.”

Ma már a férjem az, aki támogatja mindazt, amit a közösség érdekében vállalok. A gyermekeim felnőttek, mindketten diplomát szereztek, ők a reálos beállítottságomat és szervezőkészségemet örökölték úgy látom. Már járják a saját útjukat kitartóan és megfontoltan.

(Cikk a Nádudvari Hírek 2018 júniusi számában is megtalálható a 4. oldalon)