Van egy felirat a ruhatár fehér falán, amit csak az érthet, aki itt dolgozik esténként. A felirat így szól: Északi Sark és tényleg ez itt egy mini Északi-sark.

Egy ideje portai feladatot is kapok, segéd portáskodom és két pulóver nem tud felmelegíteni, pedig gyakran a konvektor mellé ülök, de még így is fázom.

Az Északi-sark bejárata sajnos nem zárja ki a hideget, ahogy az emberi sorsokat sem.

Emberek jönnek-mennek, ki mazsorettre, ki aerobikra, citerára, sakkra, pingpongra. Hol gyerek zsivaj, hol pedig zene töri meg a csendet. Itt sakkozik az idős sakk-oktató, aki ismerte a szegény megboldogult apámat is, egyszer meg is kérdezte tőlem sakkozik-e testvérem vagy én, mondtam neki hogy mi már más hobbikat űzünk. Talán, ha még apám élne, a sakk is továbbélne a családban.

Rendszeresen látom, a fogyni vágyó aerobikozó ismerősömet is, aki engem is hívna edzeni. Bizony rám férne, de legalább amióta dolgozok, azt már elértem, hogy nem híztam, ez is valami.

Északi-sark egy külön sziget, de korán sem lakatlan, sokan meglátogatják, ki a kabátját letenni,  ki információért, kulcsért, míg más jegyet venni jön az aktuális színdarabra. Múltkori előadás telt házas volt, rengetegen megfordultak a házban, hogy láthassák a szülinapos Esztergályos Cecíliát. 

A portán, a ruhatárban dolgozók fontos részei a háznak, hisz ők az arca a művháznak, ők vannak a kirakatba, ők azok akik alapján az első benyomást kapnak az ide betérők.