Megosztottam az epilepsziásan szerelmesen blogbejegyzést két epilepsziával foglalkozó csoportban is és oda írtam, továbbra is szívesen fogadom a történeteket. Rengeteg komment jött és sokan el akarták, el akarják mondani történetüket.

Így én most megosztom veletek. Sok pozítív történetet kaptam, akik kapcsolatban élnek vagy épp házaságban, de olyanok is vannak, akik nem ennyire szerencsések.




Dávid

Betegségem miatt még közvetlen barátaim is el fordultak tőlem. Párkapcsolatba sincs sok sikerem,
- Ezt a kommentet fűzte az egyik csoportban kiposztolt cikkemhez, így ráírtam, hogy fejtse ki részletesen ezt a mondatot, mert az árnyoldalak is nagyon fontosak.-

23 éves vagyok. Dolgozok, helyi múzeumba vagyok az irodán.
Az gond hogy még ismerkedni se tudok rendesen, mert egyedül elég furcsa lenne ki menni a városba.
Meg én nagyon nehézen éltem meg azok a lányok elvesztését, akik íránt szerelmet nem is éreztem.
Nagy gond, nincs jogsim kocsim ! ez felnénk nagyon sokat számít.
Bizonyos időnek el kell telnie, hogy elmondjam a betegséget, de addig nem jutunk el mert le ráznak hogy messze lakok és nehéz lenne találokozni.

Vissza tekinthetünk 2007-2011 közötti évekre, amikor az volt menő dolog hogy van motorod és jogsid rá.
Dani barátomat könnyen rá tudta szedni a saját unokatestvérem arra hogy többet ne is hívjon ki városba.
2010 sajnos táborba voltam éppenséggel velük együtt amikor roham jött rám onnantól kezdve egyre jobban romlott a baráti kapcsolatom vele 2011-ben pont születésnapom nem akart velem koccintani az egészségemre az után nem is beszéltünk egymással.

És ő és az új baráti köre nagyon nagy befolyással voltak többi barátomra is, velük is romlott a baráti kapcsolataim. Csabi akit kicsike polyás baba kóra óta ismerek, most 19 éves teljesen hátat fordított nekem tesójával együtt. Tulajdonképpen 2013-ra szinte minden akkori volt barátom el fordult mert nem tudok inni velük ,hangos zenét nem sokáig bírom fényes irritálnak.


Sajnos emiatt kialakult nálam egy nagyon aggresziv stílus betegség miatt.
DE HA ŐKET MEG KÉRDEZNÉD, ŐK AZT VÁLASZOLNÁK NEKED, ÉN VOLTAM HIBÁS MINDENÉRT!!!!

Most itt vagyok 24 éves leszek nyáron egyedül vagyok, nincsenek barátaim
Neten ismerkedtem már de az vagy 5 hónapig tartott.
Sajnos emiatt kezdek depressziós lenni, dolgok amik meg tudnak nyugtatni: futás, konditerem, pc játékok (autós/sport).


Budapestre szeretnék menni tanulni, de egyedül nem lehetek, bármikor roham vagy ájulás következhet be.  Hangmérnöki szakot szeretnék tanulni, tudom hogy írtam, hogy nem bírom hangos zenét, de ott tudom kontrollálni a hangerősséget.

Timi
Nekem már férjem és egy 15 éves lányom volt amikor előjöttek a rohamok...Minden esetre hálát adok Istennek hogy két ilyen csoálatos ember áll mellettem...

Anna

Az én történetem hosszadalmas, mert 7 hónapos korom óta vagyok epis. Volt olyan férfiú, aki-mikor meghallotta,hogy betegségem van,azon nyomban ,,dobott\",volt olyan,aki-mikor nagy rohamom volt,azt sem kérdezte meg,hogy mi baj van. A mostani párom (immáron vőlegényem) volt az első, aki mellett teljes értékű életet élhetek.


A történetünk úgy kezdődött,hogy a volt párom barátja volt. Miután az illetővel elváltunk,egy szórakozóhelyen ismerkedtünk meg. (Konkrétan koncerten) Fél évig beszélgettünk,Ő szilvásváradi volt,én miskolci. Minden héten egyszer elutazott hozzám,hogy jobban megismerjük egymást.

Már az első alkalommal elmeséltem neki,hogy epis vagyok,mondván, ha zavarja,akkor hagyjuk egymást békén. Válaszként azt kaptam,hogy ,,Nem az én hibámból vagyok beteg,ugyanolyannak lát,mielőtt elmondtam volna neki,hogy ,,beteg\" vagyok\". Fél év után megkérte a kezem,és összeköltöztünk.

Mindenben támogat az életben (ami kölcsönös),odafigyel rám,megijed még akkor is,ha picit elbambulok. Szeretnénk a későbbiekben gyermeket is, azonban a gyógyszereim miatt egyenlőre nem szabad. Erről is sokat beszélgettünk, hogy mi lesz,ha a pici is epis lesz, de újfent az lett a vége, hogy semmi hátrányt nem látnánk akkor sem. 2 éve élünk együtt,és azóta érzem magam biztonságban és teljes embernek. Naponta 4-szer,mikor dolgozik-felhív,vagy a közösségi oldalon megkérdezi, hogy minden rendben van-e. (Azért mert sajnos egy éve nem dolgozom, mindenhonnan elutasítanak-hiába vagyok teljesen tünetmentes..)
Sajnos a szakma választásánál is nehezebb az ember dolga,mert alapvetően hátránnyal indul..

Kereskedelem-marketing szakra jártam középiskolába,de az utolsó két évet már nem csinálhattam végig a szakmai alkalmassági miatt. Így csak érettségiig jutottam el.
Eddig titkárnő,asszisztens és koordinátor voltam.

Először az anyukája, majd maga Xénia is rám írt:


Xénia anyukája
Nekem is van egy lányom, aki 20 éves múlt, 10 éves kora óta epilepsziás,
egy vírusos arcüreg gyulladástól lett az.
Van egy barátja, aki most lesz 21. .
Három éve boldog párkapcsolatban vannak..
Hétvégente vannak csak együtt, mert mindegyik iskolába jár.
Lányom senki előtt nem titkolta a betegségét így párja is első perctől tudott róla.
Még félti és aggódik is érte.
Nagyon boldogok vagyunk a férjemmel hogy ilyen fiút talált a lányom!
Igaz vannak rossz akaróik akik próbálják őket szét választani de szerencsére mindegyik a saját eszére hallgat.

Episeknek általában valamilyen diszkük van. A lányom diszkalkuliás így nem érettségizett matekból! 5 éves suliba járt de nyelvből nagyon jó! érettségi után jelentkezett egy OKJ-s suliba de ott beiratkozás előtt megmondta hogy mi baja van így nem vették fel, pedig a suli honlapján ez nem volt kizáró ok.

Lányomnak a diszkalkuliája elég súlyos mert szorozni is nagyon lassan tud de az osztás már nem is megy neki.  A pénzt szerencsére ismeri így a boltban a fizetés megy neki! eddig még nem csapták be!

Xénia

Általános iskoláskoromba lettem beteg, tiz évesen, akkor lenéztek kiközösitettek. Szakközep iskolába ezert nem akartam elmondani, de muszály volt. Az iskolában elfogadtak, az osztálytársaim is nagyon rendesek voltak néha kérdezgettek hogy ez mitől van, meg ilyenek.
Osztálykiránduláson mindig figyeltek rám a tanárok is, jól fogadták, érettségin is mindig figyeltek.

A biológia érettségimet az epilepsziáról írtam és tartottam belőle egy projektet.
Most, hogy okjre járok ismét lehetnek olyanok, akik nem fogadnak el, de nem erdekel aki szeret elfogadja. Regebben megviselt, de ma mar nem annyira, meg ugyis iskolát vátok :)
Nem tudom szegyelem meg ciki dehat ez van, több mint három éve baratom van, aki mindig szól, hogy vegyem be a gyógyszert, pihenjek. Ő is jól kezeli kérdést.

Barátommal igazából úgy ismerkedtünk meg, hogy bejelölt facebookon és ráírtam hogy honnan ismer, kiderült hogy többször láttuk egymást a Kelenföldön, mindketten más iskolába jártunk sokat beszélgettünk meg minden.

Amikor én bevallottam neki hogy beteg vagyok nagyon jól reagált és megértető volt, kérdezgetett sokat a betegségről, mikor mit kell csinálni, meg ilyenek. A mai napig sokat olvas róla, meg kérdez.


Egy szalagavató próba utan jöttünk össze, én mondtam neki hogy ha elfogad elfogad, ha nem hát nem. Ezen csak mosolygott és mondta, hogy ez számára egyáltalán nem hátrány, mert ő sem tökéletes.
Akkor voltam 17 éves, ő pedig 18. Lassan három es fel éve boldogítjuk egymást, 2012 december 12 óta vagyunk együtt.

Zoltán

Beszédhibás, ami az írásán is meglátszik.
10 éves kapcsolata volt, de sajnos párja meghalt 31 évesen agydaganatban.
Csomagolással foglalkozik.

Szilvia


Nekem 17 évesen ért utol a első szerelem, akkor lettem epilepsziás nem sokkal előtte,de a fiúnak nem mondtam, mert féltem ezzel a betegséggel soha nem fogadna el. Nagy volt a szerelem, egyszer megcsalt egy pincér lánnyal, akivel, a Balatonon ismerkedett meg, szakitottunk, utána megbocsátottam neki.
De egyszer rosszul lettem, és elhagyott, mert megtagadtam tőle, hogy tudjon a betegségemről.
Utána 5 évig, volt egy párkapcsolatom, én hagytam ott semmi komoly nem érdekelte csak a net és a póker, semmi családot nem akart alapitani pedig 5 év nem kevés idő, akkor voltam 18 éves és 23 évesen ott hagytam.


Aztán volt 1 éves meg rövid kapcsolataim, egy vállalkozóval aki megcsalt, meg minden és elhagyott. 25 évesen jött decemberben a mostani társam, azaz a férjem.


2010-ben terhes lettem a első kisfiammal, és 2011-én január 8-án összeházasodtunk és azóta boldog házasságba élünk, nem zavarta, hogy epilepsziás vagyok, nem érdekelte inkább segitett a betegségemben.


Megismerkedett a betegségemmel és, elfogadta.Orvosokhoz eljárt velem a elejétől fogva mióta megismerkedtünk.


A megismerkedésünktől fogva, mikor lejött hozzám, 2009 decemberében tudta epilepsziás vagyok.
Azt is megtudta milyen ravasz betegség a epilepszia, kocsijába is elkapott, mikor szüleimnél voltunk.

Csomagolóként dolgoztam, Csepelen 4 órába , most mondtak fel. 2014 augusztus 1-je óta dolgoztam a munkahelyemen, de sokat volt náthás, ilyesmi a legkisebb fiam, aki 3 éves lesz április 18-án.

Az élet tele van bukkanókkal, de túl kell ezen jutni és nyitottan állni a világhoz.

El kell fogadni magunkat és meg kell tudni látni másokban az értéket, attól hogy egy csúnya betegséggel küzd valaki, lehet értékes, lehet egy kincs vagy akár az életünk.

Epilepsziásan is lehet szerelmes az ember és élhet boldog párkapcsolatban, csak egy olyan társ kell hozzá, aki elfogad, meglátja benned az értéket.

Ámor nyila ugyanis bárkit eltalálhat. Akiknek még nem sikerült párt találnia, üzenem, nem szabad feladni, mert van remény.

Akik már megtalálták, azoknak további boldog pillanatot és minden jót az életetekhez!