Videónk témája a gyász, megélése, feldolgozása. A videóban hárman beszélgetünk Nádai Nikolett, Kalmár Mariann és Borsos Tímea.

Sziasztok! Nádudvaron, ahol élek, két baleset is volt, ami halálos volt... egyik dec 9-én, másik dec 11-én, ennek hatására készítettem ezt a videót.

Nem leszek már forma 1-es pilóta, se konyhatündér,
talán soha nem lesz egy jó húslevesem,
de szeretnék az az ember lenni, akinek szíve sokat megér, 
és nem a szervkereskedőknek vagy Hannibal Lecter-nek.
Nem leszek nagy csillag, esetleg csak celeb, 
mégis szeretnék hinni abban hogy van értelme az életemnek.
Lehet sok mindent elszúrtam, mégis szeretném hinni még van idő, 
bocsánatot nyerni azoktól, akiket megbántottam.
Lehet nem leszek már nyelvzseni, de hinni szeretném, hogy van egy nyelv amit még énis beszélek.
Hinni akarok a szeretetben, az emberekben.
Szeretnék az az ember lenni, aki nem csak hogy hinni tud, de tenni is és nem csak magamért, másokért.
Hinni akarok egy új és szebb kezdetben, jövőben.
Nem csupán magamért, a családomért, de a kisdedért, ki értünk élt.

Folytattam az interjúsorozatot, Szidivel az agydaganattal küzdő nővel, aki a látását is majdnem teljesen elvesztette már. Ezúttal a főzésről kérdeztem.

Egy betegséggel él, ami halálos is lehet, hogy maradt mégis pozitív Szidi? Erről beszél az Elpusztíthatatlan unikornis lány.

Tudtad a legnagyobb stressz okozók közé sorolhatok a rosszul kezelt konfliktusok, a munkahelyi bántalmazások, alázások, amely miatt valaki depresszióba vagy rossz esetben halálához vezethet egy embernek? Ezért kell megelőznünk, és ha áldozatul esünk cselekednünk, sajnos én sem tudom erre a megoldást és minden probléma egyéni.

Gyakorikérdéseken írta valaki az új munkatársként, milyen nehéz helyzetbe került:

"18 év után voltam kénytelen új munkahelyet keresni, mivel sajnos a cég bezárt. Az új hely pénzügyileg ugyan jobb, de hiába a szakmai gyakorlatom, mégis mindent nulláról kell kezdeni. Sajnos azt látom, hogy az új kollégák se nagyon befogadóak, illetve szivatnak is. 3-an vagyunk, de otthagynak egyedül, és elvonulnak aludni, én meg néha azt se tudom hol áll a fejem. Persze a főnök haver, meg ha merek szólni azzal csak nekem lesz rossz."

De te ha áldozatul esnél a pszichoterrornak, nap mint nap gyomorideggel dolgoznál? Hogyan próbálnál megoldani? 
Az ilyen konfliuktusok, amely az egyént leredukálja, porba tiporja, nem hogy javítaná a teljesítményét, inkább rontja véleményem szerint, tehát lehet hogy a hibák miatt aláznak valakit, de attól csak romlik a teljesítménye, az nem segítség. És ha te vagy az áldozat, probálj kedves lenni, megoldást keresni, ne ellenségként kezelni őket, vedd úgy nekik magukkal van bajuk, amit rád vetítenek. Ha ez nem oldja a feszülséget, akkor kell a következő lépésen gondolkodni. Hogy mi az? Az egy jó kérdés, de mindenképpen békés problémamegoldásban gondolkodnék.

Gyakori kérdéseken írta valaki, akinek a főnöke okozott fejtörést:

"Nekem volt olyan munkahelyem, ahova gyomorideggel jártam dolgozni. Bármit tettem napi szinten kaptam a nyílt alázást a főnökömtől. Neki alapból volt egy förtelmes stílusa, mindenkivel így viselkedett. Ha valamit kiemelkedően jól csináltam, akkor a dicséret olyasmi volt, mint "gratulálok, úgy néz ki te mégse vagy olyan hülye". És részéről ez tényleg elismerés volt, de én egyszerűen megalázónak éreztem. Elegem lett, felmondtam. Hirtelen fordult a kocka és fizetés emeléssel akart marasztalni. Utólag visszagondolva, ha az elején nagyobb lett volna a szám és nem nyeltem voltna le a sok szart... Akkor még lehet ma is ott dolgoznék. Lényeg, hogy kell állni magadért. Ha pedig ennek ellenére se lesz jobb keresni más helyet. Aki dolgozni akar, az találni fog munkát."